Internetbiztonsági és internetbanki oktatás

Internetbank

Kedves Diákok, Tanárok, Érdeklődők!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2008-ban nyilvános pályázatot írt ki egy 'Internetbanki és Internetbiztonsági oktató-program modell' megvalósítására. A program célja, hogy a középiskolás tanulók (utolsó és utolsó előtti évfolyam: 17-18 éves korosztály) internetbanki felhasználóként ismerkedjenek a pénzügyi kultúra különböző elemeivel (bankszámla, bankkártya, megtakarítások, banki kondíciók stb.), tanulják meg használni azokat, és a használat során az internettel kapcsolatos biztonsági kérdésekben is kapják meg a legfontosabb, nélkülözhetetlen ismereteket. Ennek érdekében, a pályázatot megnyerő Puskás Tivadar Közalapítvány egy olyan szimulált internetbanki környeztet és ehhez kapcsolódó oktatóanyagot hozott létre, amelyben valósághűen bonyolíthatók alapvető banki funkciók, és amelyben a banki műveletek mellett a szükséges biztonsági elemek is megjelennek.

2009-ben három középiskolában - két budapesti és egy ceglédi iskolában - a program sikeresen lezajlott. Az oktatóprogram-modell sikeres tesztelése után a PSZÁF minél több iskolának ajánlja bevezetésre. Mindenkori cél, hogy az oktatóprogram-modell az arra vállalkozó iskolákban tréningszerű, speciális, alkalmi (esetleg részeiben távoktatási rendszerben) oktatás formájában működhessen, ugyanakkor alkalmazkodjon az adott iskolai oktatás kereteihez, olyan módon, hogy azt a meglévő iskolai eszközök és emberi erőforrások segítségével lehessen az iskolai helyszínen működtetni.

Az anyagok közül az alábbiak nyilvánosak:

- a program koncepciójának leírása,
- a tankönyv,
- tanári segédlet óravázlatokkal, pénzügyi és internetbiztonsági prezentációkkal.

A következő védett anyagokhoz igény és jogosultság szerint a PSZÁF ad hozzáférést az alább megadott elérhetőségi lehetőségen:

- ellenőrző és teszt kérdéssor megoldásokkal,
- előzetes és utólagos felmérő kérdőívekkel.

A portálon jelenleg nem érhető el minden funkció. A kérdőívekhez, illetve internetbank modulhoz felhasználónév és jelszó szükséges, mellyel a védett tartalom megtekinthető, kipróbálható. Hozzáférést a PSZÁF-tól lehet igényelni. A felhasználónevekkel a portál védett funkciói a megbeszélt napon elérhetőek, utána a kitöltött adatok törlésre kerülnek, ezért javasoljuk a tesztkérdések és feladatok 1 napon belüli áttekintését, kipróbálását.

A rendszer táblázat-kezelő segítségével képes statisztikákat is készíteni, amellyel utólag mérhető a tanulók tudása, érdeklődése.

Ezúton kívánunk sok sikert és kitartást a tanuláshoz, gyakorláshoz!

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Kapcsolatfelvétel a 489-5200-es telefonszámon.

Szolgáltatásaink

Lakosságnak
  • számlavezetés
  • bankkártyák
  • hitelkártyák
  • hitelek
  • megtakarítások
  • befektetések
  • nyugdíjpénztárak
  • diákszámla- és kártya
  • autófinanszírozás
  • privát banki szolgáltatások
  • elektronikus banki szolgáltatások
Mikrovállalkozásoknak
  • számlavezetés
  • hitelek
  • befektetések
  • bankkártyák
  • elektronikus banki szolgáltatások
Kisvállalkozásoknak
  • vállalkozások pénzügyi teherbíró képességének vizsgálata
  • gazdasági elemzés, vezetői tanácsadás
  • projektfinanszírozási tanácsadás
  • számlavezetés
  • hitelek
  • befektetések
  • eszközlízing
  • EU pályázati tanácsadás és finanszírozás
  • bankkártyák
  • elektronikus banki szolgáltatások
Vállalatoknak
  • vállalkozások pénzügyi teherbíró képességének vizsgálata
  • gazdasági elemzés, vezetői tanácsadás
  • projektfinanszírozási tanácsadás
  • forint és deviza számlavezetés
  • hitelek
  • követelésértékesítés (faktoring)
  • befektetések
  • eszközlízing
  • EU pályázati tanácsadás és finanszírozás
  • bankkártyák
  • flottafinanszírozás- és kezelés
  • elektronikus banki szolgáltatások

Az oldal egy oktató-program model keretén belül kifejlesztett prototípus alkalmazás. Az oldal megtekintése Internet Explorer 7 használatával ajánlott.



A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az általa kiszabott bírságokból befolyt - Felügyeletnél maradó - összeg terhére, a hatályos jogszabályok alapján nyilvános pályázatot hirdetett. Az idealisbank.hu a nyilvános pályázaton támogatást nyert el.