Internetbiztonsági és internetbanki oktatás

Internetbank
Ideális Bank

Elméleti ismeretek tankönyv

Bevezetés

A banki ügyek távolról való intézése nem túl messzi múltra tekint vissza. Bár Magyarországon is telefonon, interneten már legalább 15 éve intézhetjük pénzügyeinket, még manapság is sokakban bizonytalanság van ezen technológiák használatával kapcsolatban. A kérdésben való eligazodás érdekében az alábbiakban betekintést nyújtunk a biztonságos banki ügyintézésbe. A fejezet célja a távolról történő banki ügyintézés hátterének jobb megismerése, tapasztalattal még nem rendelkező felhasználók számára a kezdőlépések megtételének megkönnyítése.

Biztonságos „közlekedés” szabályai, fontossága

Az újfajta bankolás előnyei mellett természetesen annak veszélyeiről, kockázatairól is beszélni kell. Nem új témáról van szó, hiszen a mindennapi banki ügyintézésnek vagy bármely pénzzel való foglalatosságnak is megvannak ezek az árnyoldalai. Ugyanakkor az új technológiák megjelenése újfajta veszélyhelyzeteket alakított ki, melyet érdemes megismerni és tudatosan kezelni. Amíg az informatikai rendszerektől száz százalékos biztonságot várunk el, addig a megszokott, nem informatikai alapú életben sokkal nagyobb kockázatot is felvállalunk. Pedig ez koránt sem kell, hogy így legyen. A bank és hitelkártyák használata a valós életben is kockázatokat rejt magában – mégis a felhasználók körében ezek az eszközök sokkal jobban elterjedtek vásárlásra, mint ahányan az interneten keresztül használják őket fizetések lebonyolítására. Megfelelő ismeretek mellett azonban pontosan kezelve a kockázatokat biztonságosan tudjuk használni ezeket a megoldásokat, sokkal kényelmesebbé és hatékonyabbá téve pénzügyeinket.

Akár telefonon, akár interneten keresztül intézzük pénzügyeinket, néhány alapvető, pénzünk biztonságát szavatoló tanácsot mindig érdemes szem előtt tartanunk:

  • Csak megbízható környezetben végezzük a banki tevékenységet. Ha már nem a bankfiókot használjuk bankügyeink intézésére, ügyeljünk arra, hogy környezetünk ne rendelkezzen egyértelmű „rálátással” arra a tevékenységre, amit folytatunk. Ne lássa a számítógép billentyűzetét, amin dolgozunk, ne olvashassa le PIN kódunkat, amikor beütjük, vagy ne hallgathassa ki telefonos beszélgetésünk részleteit.
  • Soha se írjuk fel és tároljuk telefonos vagy internetes azonosítónkat olyan helyen, mely könnyen hozzáférhető. Ügyeljünk arra, hogy az esetlegesen megszerzett kód ne hívja fel a figyelmet arra, hogy mely bankszámlához biztosít hozzáférést. Így ne írjuk a kódokat sohasem bankkártyánkra, ne mentsük el a telefonba bankszámlánkkal együtt. Ha nem tudjuk megjegyezni a PIN kódokat, akkor találjunk ki olyan tárolási módot (pl telefonszámként, de a számjegyeket visszafelé beírva a mobil készülékünkbe), mely jó eséllyel megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi annak felhasználását – még ha illetéktelen kezekbe is kerül.
  • Tartsuk szem előtt: a pénzintézet soha sem kéri el ügyfele PIN kódját szóban kimondva (pl. telefonon keresztül) vagy levélben, e-mail-ben leírva. A bankok csak biztonságos módon kérnek azonosítást: például Pénzkiadó automatába (ATM) beütve, illetve telefonon vagy számítógépen, de a billentyűzet segítségével beütve. A szóbeli vagy nyílt levélben történő jelszómegadás ugyanis túl veszélyes és mások által is olvasható információ lenne. Így ha ilyet kérnek tőlünk, nyugodtan gyanakodjunk visszaélésre.
  • Érdemes ún. tranzakciós limitet beállítani számlánkon, amely korlátozza a távkiszolgálásban végezhető műveletek összegszerűségét. Ezáltal egy elveszett vagy ellopott bankkártyával vagy megszerzett internet azonosítóval is csak korlátok között tudnak nekünk kárt okozni. Ilyen korlátozás lehet a bankkártyához kapcsolódó készpénzfelvételi vagy vásárlási napi limit; vagy például az internet bankon beállított napi maximális átutalási összeg.

Ügyintézés bankfiókban, telefonos ügyfélszolgálaton

Mindennapi bankhasználatunk alapja a bankfiók. A bankkal szemben támasztott „bizalmi” elvárásunk, hogy jelentős számú, könnyen elérhető bankfiókkal rendelkezzen. A bankfiók szerepe, hogy a pénzintézet által nyújtott összes termék és szolgáltatás személyesen és gyakorlatilag korlátok nélkül igénybe vehető legyen. A személyes kiszolgálás egyben konzultációs, tanácsadási tevékenységet is jelent, ami jól jellemzi a bankfiókba járók igényeit – szemben a csupán tranzakciókat végző, főleg internet vagy telefonos bankot használó ügyfelekével.

Mivel a bankfiókban személyesen jelenünk meg, azonosításunkhoz jellemzően személyes okiratainkat használjuk. Ilyen a személyazonosító igazolvány, útlevél vagy lakcímkártya. Ritkább esetben a bank által adott bankkártyával is azonosíthatjuk magunkat, így ezt is érdemes mindig magunkkal vinnünk. Egyes bankműveletekhez nemcsak aláírásunkat kérik igazolásként, hanem ún. pénzmosás elleni előírásoknak való megfelelésből további személyes adatainkat is meg kell adnunk. Ilyen esetek például a nagyobb összegű pénztári ki- és befizetések.

Sok bankfiókban kiszolgálásunkat könnyíti az úgynevezett ügyfélhívók alkalmazása. Amennyiben a bankfiókban sorban állás alakul ki, úgy a sorszámosztó alkalmazásával egyrészt a számunkra érdekes szolgáltatást tudjuk kiválasztani és biztosítottak lehetünk a leggyorsabb kiszolgálásban. Másrészt fel szokták hívni figyelmünket, ha lehetséges másfajta módon is gyorsabb és olcsóbb kiszolgálást igénybe venni. Ilyen lehet például a pénztár használat helyett, a bankfiók előterében elhelyezett ATM használata, vagy átutalások megadása a fiókban telepített önkiszolgáló terminál használatával.

Szintén személyes, élőhangos, de „láthatatlan” kiszolgálást biztosít az ügyfelek számára a bank az ún. telefonos ügyfélszolgálat, angol nevén a Call Center segítségével. A jellemzően zöld (40-es előhívó, helyi tarifa) vagy kék (80-as előhívó, teljesen ingyenes) számon hívható szolgáltatások célja az ügyfelek minél szélesebb termék- és szolgáltatáspalettával való kiszolgálása – nagyszámú valódi fiók kialakítása nélkül. Ennek az ötletnek megfelelően a Call Center olyan szolgáltatásokban tudja helyettesíteni a fiókhálózatot, melyek esetében nem szükséges a bank és az ügyfél valódi találkozása. Átutalások, számlák feletti rendelkezések vagy hitelügyintézés ily módon megvalósítható, de például készpénzbefizetés vagy -felvétel már nyilván nem oldható meg telefonon keresztül.

Mivel a telefonos szolgáltatás igénybevétele során a bank alkalmazottja és az ügyfél személyesen nem találkozik, csak hallja egymást – a korábban bemutatott és szükséges ügyfél azonosítási módszerek itt nem alkalmazhatók. Telefonon keresztül jellemzően egy, a bank által biztosított, számokból álló azonosító vagy azonosító pár megadásával tudjuk igazolni magunkat. Az azonosító megadása jellemzően a telefon billentyűzetén történik. Ritkább esetben személyes adataink közül kettő-három elkérésével is további bizonyosságot szerez a bank személyazonosságunkról. Ilyen lehet édesanyánk neve, születési helyünk, időnk.

A saját és a bank biztonsága érdekében a telefonos ügyintézés jellemzően a pénzintézet által szabályozott módon összegkorlátokkal bír. Így míg a bankfiókban korlátlanul rendelkezhetünk számlán tartott pénzünk felett, addig telefonon keresztül ez nem igaz. Például egy külföldi nyári utazás, táborozás esetében, míg a bankfiókból el tudjuk utalni vagy fel tudjuk venni a szükséges teljes pénzösszeget, addig telefonon keresztül nagy valószínűséggel ezt nem tudjuk megtenni – mivel telefonon keresztül a bank nem enged nagy összegű pénzmozgásra megbízást adni.

Internet-biztonság - Amit mindenképpen tudni kell

Az internet megjelenése és elterjedése új kommunikációs kultúra megjelenését alakította ki. A világháló lehetőséget teremt bármely más korábbi információterjedéshez képest sokkal nagyobb interaktivitásra, a felhasználók korábbinál sokkal szélesebb körét bevonva az itt megtalálható hírek, ismeretek terjesztésébe. Míg korábban a nyomtatásban megjelenő tudás egyfajta szűrésen, például a kiadók által végzett lektoráláson esett át, addig az internet esetében maga a szerző publikálja saját véleményét egyes kérdésekben, vagy az őt érdeklő témákban. Ez a fajta megközelítés jelentősen felgyorsítja a tudás terjedését, de árnyoldala, hogy nem mindig hiteles és nem mindig jóindulatú az az ismeret, amellyel itt találkozhatunk.

Az internet felépítése lehetőséget teremt nemcsak szöveges ismeretek továbbítására, hanem un. multimédiás információk terjesztésére is. Ilyenek a hang és képinformációk – vagyis a zene és film fel és letöltő-rendszerek, illetve egyéb kereskedelmi célú alkalmazások kialakulása. Ezek, amennyiben komoly üzleti szándék van a hátterükben, rendezett jogi környezetben működnek, és nem jelentenek veszélyt az őket használókra. Ugyanakkor tény, hogy sok kezdeményezés inkább csak kihasználja az internet nemzetközi működését és megvalósításukkal jelentősen veszélyeztethetik az őket használó embereket. A veszélyeztetés lehet vírus vagy egyéb a felhasználó számítógépe ellen irányuló támadás, de például letöltő programok használata esetében akár jogi kockázattal is szembesülhetünk. Ugyanis nem a letöltő programokkal van ezen esetben a probléma, hanem azzal a kérdéssel, hogy rajtuk keresztül jogtiszta, illetve jogtiszta módon férünk-e hozzá adatokhoz, programokhoz, vagy nem? A felhasználó oldaláról nagyon nehéz ezeket a különbségeket felfedezni, és így joggal mondhatjuk, hogy például az ingyenes file megosztó oldalak többsége, ha nem is számítástechnikai, de például jogi kockázatokat mindenképpen tartalmaznak a felhasználókkal szemben.

Egy másik hasonló kockázatot jelent a kéretlen hirdetések, ún. spam-ek köre. A fogalom nem ismeretlen a nyomtatott sajtó világából sem, hiszen nap mint nap kapunk kéretlen reklámanyagokat otthoni postaládánkba. Ugyanakkor az internet általában nem elégszik meg e-mail címünk jogosulatlan felhasználásával ezekre a hirdetési célokra, hanem igen gyakori a spam levelekbe csomagolt vírus küldése (melyet a felhasználó észre sem vesz), vagy valamilyen, viszontválaszt kérő levél küldése. Ilyenkor a válaszadásra megadott oldal tartalma, felépítése, funkcionalitása okozhat veszélyt a felhasználó számára. Napjainkban szinte mindegyik levelezőprogram tartalmaz ún. spam szűrés lehetőséget. Éppen ezért érdemes ezt a funkciót bekapcsolni és ezzel a kéretlen levelek egy jelentős részétől automatikusan megszabadulhatunk. Ez a szűrés részben a már felderített, spam levelek küldésével foglalkozó szolgáltatók listájára alapulva végzi a kéretlen levelek távol tartását, részben arra a logikai tényre építve, hogy sok spam levél nem közvetlen címzettként, hanem ún. titkos címzettként tartalmazza e-mail címünket.

A kéretlen levelekhez kapcsolódó egyik legjellemzőbb bűncselekmény az "adathalászat" (phishing). A csalók, mintha a bank nevében járnának el, különböző eszközökkel (telefonhívás, e-mail) ravaszul ráveszik a gyanútlan számlatulajdonost, hogy árulja el azonosítóját és jelszavát, azaz adja meg a banki műveletekhez szükséges bizalmas, titkos adatait. Ezekkel azután belépnek az ügyfél internet bankjába, és onnan előre megszervezett számlákra utalják az ügyfél pénzét.

Tudnunk kell, hogy a bank SOHA nem kéri el az ügyfél titkos adatait e-mailben! Ha kétségeink vannak, hívjuk fel bankunk telefonos ügyfélszolgálatát információért, segítségért. A vírusok fejlődésének és terjedésének egy újabb korszaka nyílt meg, amikor nem valamely pusztító és ártalmas programok kéretlen telepítése volt a támadások célja, hanem olyanké, amelyek a felhasználó gépének felderítését vagy a felhasználó tevékenységét figyelik meg és az adatokat továbbították megbízójuk számára. Ezek olyanok, mint amikor apró mikrofont, poloskát helyeznek el a lakásunkban, hogy kihallgassák bizalmas beszélgetéseinket; számítógépünket is képesek „lehallgatni”, megfigyelni a billentyűzetet figyelő programok (keylogger). Ezek minden billentyűzet leütést megjegyeznek, és ezt megszűrve kiderítik, hogy milyen banki jelszavakat, kódokat ütöttünk be. Ezek a figyelőprogramok észrevétlenül, kémprogramok segítségével juthatnak be számítógépünkbe, ami azonban nem jelenti azt, hogy teljesen védtelenek lennénk velük szemben. Megfelelő vírusvédelem, tűzfal és kémelhárító képes a kártékony programok behatolását megakadályozni. Ezeket sok szolgáltató már együtt, egyetlen csomagban is nyújtja. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy az a számítógép, amellyel banki ügyeinket intézzük, ugyanolyan kényes belépési pont az életünkbe, mint például lakásunk ajtaja, és ha meg akarjuk őrizni értékeinket a tolvajoktól, érdemes riasztóberendezést használni.

A csalás egyik legújabb módszere, amikor rossz szándékú „adathalász” szélhámosok ügyes e-mailek segítségével az ügyfeleket hamis fizetési vagy banki oldalakra csalják. Ezek nagyon hasonlítanak az eredeti internetes oldalára, és az ügyfél, aki itt biztonságban hiszi magát, könnyen kiadja titkos adatait, például úgy, hogy belép az ál-banki oldalon az internetbankjába – beütve a szükséges kódokat. Az ál-banki oldal valóban bejuttatja őt az igazi internetbankba, így az ügyfél észre sem veszi, hogy becsapták, hogy megszerezték az adatait – rosszabb esetben megváltoztatva megbízásait rögtön visszaélés áldozatává teszik. Ennek a módszernek a neve: man-in-the-middle, vagyis a „köztes szereplő”.

A biztonságos internet használat lényegi pontja, hogy a világhálóról érkező támadásokat, illetve kéretlen üzeneteket, programokat távol tudjuk tartani saját számítógépünktől. Az ilyen támadásokkal szemben különböző mértékben felkészültek az ún. operációs rendszerek, vagyis a gépeket működtető alapszoftverek. Míg az Apple (Macintosh) rendszerek szinte megtámadhatatlanok ezen a módon, addig a Windows alapú, jellemzően és tömegesen elterjedt rendszerek igen sérülékenyek. Annak érdekében, hogy hatékonyan védekezzünk a nemkívánatos támadások ellen, mindenképpen érdemes vírusellenőrzőt és ún. tűzfal szoftvert telepíteni számítógépünkre. A vírusellenőrző szoftver feladata az internetről vagy valamely meghajtóról (floppy, CD, DVD, vagy USB) felmásolásra kerülő fájlok ellenőrzése, kártékonysági szempontból. A szoftver azonnali riasztást ad le, ha olyan fájlt vagy szoftverkomponenst érzékel, ami gondot okozhat számítógépünk működésében, vagy átveheti felette a működtetési hatalmat. A tűzfal feladata a hálózatról, vagy internetről jövő kérések, illetve az oda irányuló üzenetek szűrése. Figyeli a kapcsolódási irányokat, az üzenetek fajtáját, ütemezettségét. A mi engedélyünk és az előre beépített logikák alapján átengedi az adatforgalmat a számítógépről az internet felé, vagy vissza.

Ezeket a szoftvereket akár meg is vásárolhatjuk, de otthoni célra ingyenesen is használható (és frissítésekkel is ellátott) verzióit is letölthetjük magunknak az internet segítségével. Fontos megjegyezni, hogy nem elég ezeket a szoftvereket feltelepíteni számítógépünkre, de biztosítani kell folyamatos frissítésüket is. Ezen szoftverek jellemzően magukban tartalmazzák azt a bekapcsolható opciót, hogy folyamatosan figyeljék kiadójuk frissítéseit és töltsék is le azokat. A víruskeresők esetében ez gyakran napi frissítést jelent, míg a tűzfal szoftverek néhány hetente, havonta frissítik magukat.

Nem szabad azt hinni, hogy ezt a védelmet internet szolgáltatónk biztosítja számunkra, ugyanis neki nem ez a feladata. Egyes speciális szolgáltatásokat megkapunk tőle (mint például a tömeges szolgáltatásmegtagadási támadás, ún. (D)DOS, azaz (Distributed) Denial of Service elleni védelem), de a fent leírt egyedi számítógépet érintő ellenőrzéseket és védelmet nem. Nem is tudná ezt megtenni, hiszen tevékenységeink egy jelentős része nem az internettel kapcsolatos, hanem például zenéket játszunk át saját MP3 lejátszónkról barátunkéra, vagy épp fájlt cserélünk egymással, de pendrive-ot használva. Az interneten sokszor és sok helyen használunk jelszavakat. Sok alkalmazás kifejezetten előírja, hogy jelszavunk összetett legyen, tartalmazzon kis és nagybetűket, számokat. Ez fontos biztonsági elem, ugyanakkor tudatában kell legyünk, hogy ez nem véd bennünket jelszavunk ellopása ellen. Ez csak a megjegyzést nehezíti, vagyis ha valaki ki akarja figyelni jelszavunkat, akkor nehezebb dolga lesz. A gépünkre települő billentyűzetfigyelő (ún. keylogger) programok számára azonban közömbös, hiszen azok egy az egyben lemásolják a billentyűzeten bevitt szöveget, és azt továbbítják az illetéktelen munkát irányító megfigyelő szerver felé. Ezért fontos védekeznünk tűzfallal és víruskeresővel az ilyen alkalmazások gépünkre való települése ellen.

Miért jó az internetbank használata?

A kilencvenes évek végén kezdett elterjedni, és mára meghatározó lett a bankok körében az internetbank használata. Az ügyfelek által megadott pénzügyi tranzakciók döntő többsége ezen a kényelmes, egész nap használható, gyors és olcsó csatornán keresztül valósul meg.

Előny:

► A szolgáltatás szinte bárhonnan hozzáférhető

► A nap 24 órájában elérhető

► Gyorsabb tranzakció

► Kényelmes ügyintézés

► Egyszerűen kezelhető

► Bankok jobban összehasonlíthatóak

► Sok, átlátható információ bankról, szolgáltatásokról

► Nemzetközi szolgáltatásokhoz való hozzáférés

► Eléréséhez elegendő egy Web-böngésző

► Költsége jellemzően a legalacsonyabb



Hátrány:

► Adatbiztonság problémái

► Nincs multibank funkció (több bankhoz való kapcsolódás)

► Internet-hozzáférés díja lehet magas

► Online működésben akadhatnak problémák

► Korlátozott a szolgáltatások száma

► Nincs személyes kapcsolat

► Személyes tanácsadás hiánya

► Nincs pénzfelvételi és befizetési lehetőség

Az internet segítségével a világ szinte bármely pontjáról közel azonos költségek mellett intézhetjük pénzügyeinket. Ugyanakkor ez a lehetőség melegágyat teremt az internetre szakosodott bűnözésnek is, mely anonim módon, ugyancsak a világ bármely részéről megkísérelheti a számlánkhoz való illetéktelen hozzáférés megvalósítását. Mégis, ha az internetet helyesen alkalmazzuk és használjuk, akkor ezek a veszélyek teljesen korlátok között és ellenőrzés alatt tarthatók – és az internet egyik leghasznosabb barátunkká válhat pénzügyeink intézésében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mára a pénzintézetek körében a napi pénzügyek intézésére a legtöbben az internetet használják. És ez az óriási fejlődés az elmúlt alig tíz év eredménye!

Mára a mobiltelefonok fejlődése lehetővé teszi az internet mobilkészülékekről való szinte teljes körű elérését is. Ez a fejlődés további lökést ad az internet bankok használatának. Mivel főleg a fiatalabb korosztály nyitott ezekre a technológiákra és rendelkezik ilyen készülékekkel, különösen indokolt, hogy jobban megismerjük ezeket a szolgáltatásokat és megfelelő használatukat. Ez mára szinte az írástudással egyenértékű ismeretté válik.

Amit a biztonság érdekében meg kell tenned

Az internet használatakor az informatikai biztonság egyik legfontosabb kérdése a megbízható azonosítás/hitelesítés és az adatbiztonság. Akármilyen eszközzel is használjuk az internetet, a bankok többféle módon igyekeznek ezt a biztonságot garantálni az ügyfelek számára. Ezek egy része olyan technológia, melyet a felhasználó csak odafigyeléssel vesz észre, mások alkalmazása a felhasználó tevékeny beavatkozását is igényli.

Az első csoportba tartozik a felhasználó és a bank közötti adatkapcsolat biztosítását szolgáló ún. SSL kódolás alkalmazása, amely az ügyfél és a bank között áramló adatokat tömöríti és titkosítja. Amennyiben ez a titkosítás működik, úgy a böngészőben (vagy a címsor vagy a lábléc mentén) egy sárga lakat ikon jelenik meg és a címsor kezdete „https://”-re vált sima „http://” helyett. Figyelem! Ezeknek az elemeknek a hiánya egy internet banki oldalon komoly veszélyre – esetlegesen visszaélésre ad lehetőséget. Ilyen oldalt soha ne használjunk pénzügyeink intézésére!

Az illetéktelen használat kiküszöbölésére szolgál a felhasználói azonosító és jelszó, amelyet jellemzően a program elindításakor kér a rendszer és az az illetéktelen számlainformáció hozzáférés megakadályozására szolgál. A biztonság fokozásáért a legtöbb pénzintézet rendszeresen kéri a jelszavak megváltoztatását és bizonyos számú sikertelen próbálkozás után le is tiltja azok használatát.

A megbízások érvényesítéséhez gyakran egy további, másik, egyszer használatos biztonsági kód megadása is szükséges. Ezt a kódot többféleképpen is birtokolhatja az ügyfél: előre megadott kódkártyáról kell kiolvasni, esetleg SMS üzenetben kapja meg a banktól, vagy ún. token (jelszógenerátor) segítségével állítja elő. Ezt a fajta megerősített biztonsági rendszert hívjuk kétfaktoros azonosításnak. Ugyanis itt nemcsak tudni kell valamit, hanem birtokolni is egy eszközt, mely az azonosítást lehetővé teszi. Ez igen biztos módszer. Ilyen alkalmazása esetén valóban minimális esélye van bármiféle visszaélés megvalósításának számlánkkal szemben.

Bankkártya használata

A bankkártya több, mint ötven éves technológia, mely a kilencvenes évek elejétől kezdődően jelent meg a magyar pénzintézeteknél. Elsősorban és első körben betéti (ún. debit) bankkártyák kerültek széles körben forgalomba, melyek az ügyfelek bankszámláin rendelkezésre álló pénz bankon kívüli hozzáférését biztosították – vásárlás vagy készpénzfelvétel formájában. Az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a hitel (ún. credit) kártya is a lakosság körében. Ezek a bankkártyák az ügyfél számára bocsátott hitelkeret elköltésére szolgálnak. Ekkor tehát nem a megtakarítást, hanem egy kölcsön összegét költjük el a bankkártya használatával.

A bankkártyák tulajdonosa a bank, birtokosa (felhasználója) az ügyfél. A bankkártya használata történhet vásárlással (üzletekben, ún. POS terminálokon), vagy készpénz felvétele során automatákban (ún. ATM). A bankkártya használatát kétfajta módon lehet aktiválni: vagy a hozzá kapcsolódó PIN kód megadásával, vagy aláírásunkkal. Készpénz automatáknál a PIN kód megadását kéri a gép – míg vásárlás esetén, a bankkártya beállításának megfelelően vagy a PIN kód megadása, vagy az igazolószelvény aláírása szükséges. A bankkártya azonnali számlahozzáférést biztosít pénzünkhöz. Éppen ezért az másra nem ruházható át, ezt a bankok üzletszabályzata szigorúan tiltja. Ilyen esetekből előforduló visszaélések esetében a pénzintézet elhárít minden felelősséget!

A bankkártyákhoz jellemzően kapcsolható napi, heti összegkorlátozás. Ez igen célszerű dolog, hiszen így egy elvesztésből fakadó visszaélés szintjét erősen korlátozni lehet. Szintén szinte minden pénzintézet biztosít a bankkártyához kapcsolható ún. SMS üzenet szolgáltatást is. Ennek segítségével szinte a tranzakció pillanatában értesülhetünk mobil telefonunkon a tranzakció pontos összegéről, helyéről, esetenként a számlán még rendelkezésre álló összegről is. Ily módon téves összeg vagy visszaéléssel elkövetett bankkártya használat szinte azonnal kivédhető. Ezen esetben azonnal jelezni kell a bank részére az észlelt visszaélést, ami majd a szükséges további lépéseket is megteszi. Ráadásul bejelentésünkkel mentesülünk a további esetleges visszaélésekből fakadó károktól – azt a bank megtéríti számunkra.

Az utóbbi években – az internetes kereskedelmi oldalak számának szaporodásával – egyre több helyen és alkalommal nyílik lehetőség bankkártyánkkal az interneten vagy mobil telefonon fizetni. Ez a technológia jelentősen egyszerűsíti és felgyorsítja a vásárlást. Jellemzően elmondható, hogy interneten csak az ún. dombornyomott bankkártyákkal lehet fizetni. Ez alól kevés a kivétel. A bankkártyás fizetés alkalmazásakor hasonló megfontolásokat és elővigyázatosságokat érdemes figyelembe venni, mint az internet bank használatakor. Ezek az alábbiak:

Csak SSL („sárga kulcsos”) oldalon adjuk meg bankkártyánk adatait a fizetéshez

Érdemes a vásárolandó áru értékének megfelelő, vásárlási összegkorlátozást beállítani bankkártyánkhoz, mielőtt az interneten fizetünk vele. Ezt általában a telefonos ügyfélszolgálatokon keresztül a nap 24 órájában bármikor megtehetjük. Sok bank külön erre a célra kibocsát un internet kártyát is, mely csak az interneten való fizetésre alkalmas. Ha bankunknak van ilyen szolgáltatása, érdemes ezt igénybe venni

Célszerű SMS értesítést kérni legalább a vásárlások megtörténtéről. Így azonnal értesülünk, ha az adott kereskedő véletlenül vagy visszaélés miatt többször is megterheli számlánkat a vásárlás összegével. Ilyen esetben azonnal forduljunk – akár telefonon keresztül – bankunkhoz. Minden késlekedés újabb visszaélésre adhat lehetőséget!

Zárszó

Zárszóként összefoglalva e tananyag lényegét egyrészt kezdjetek el bátran foglalkozni a pénzügyeitekkel, számoljatok utána a komolyabb döntéseiteknek, használjátok bátran a különféle távkiszolgáló csatornákat és a bankkártyákat, és tegyetek meg mindent a biztonság érdekében. Sok szerencsét!